Az implantátum márkanév fontossága

Fogászati implantátum beültetést fontolgat?

Olvassa el vezető fogorvosunk / implantológusunk, Szakál doktor tanácsát erre vonatkozóan.

Dr. Szakál Tibor:

„A fogászati implantátumok állandó kutatás és fejlesztés alatt állnak. Manapság már 600-nál is több gyártó értékesít implantátumokat, de csak néhány rendelkezik több évtizedes tapasztalatokkal és tradícióval. Az első, modern kori fogászati implantátumokat Dr. Per-Ingvar Brånemark ültette be Svédországban a most már távoli 1965-ben. Az ő általa alapított vállalat azóta a világ egyik legismertebb és legelismertebb implantátum gyártójává nőtte ki magát Nobel Biocare néven. A Nobel Biocare a fogászati implantátumok területén, a világ egyik legtöbb kutatását végző és publikáló cége. Ahogy terjedtek az ismeretek a fogászati implantátumokra vonatkozóan, úgy jelentek meg újabb implantátum gyártók, saját fejlesztéseikkel, ám nem minden innováció járt sikerrel, minek következtében egyes cégek lassan el is tűntek. Sajnos ilyen esetekben az adott implantátumot megkapó páciens és a beépítő szakorvos is elveszítette a további támogatást, az esetleges későbbi beavatkozások tekintetében.

Fontos, hogy implantáció esetén olyan rendelőt válasszon a páciens, amely neves, hosszú hagyománnyal rendelkező implantátumokat épít be, mint például a Nobel Biocare által gyártottakat. Minden a rendelőnkben beépített implantátumhoz pácienseink egy ún. implantátum „passzust” kapnak, melyben minden az implantátumukra vonatkozó releváns információ megtaláható, így azt használva bármikor és bárhol az adott kezelőorvosok pontosan meg tudják rendelni a tervezett munkához szükséges protetikai alkatrészeket.

Rendelőnkben Nobel Biocare és Alpha Bio implantátumokat használunk. Ez a két gyártó szoros együttműködés formájában alkalmazza tudományos kutatásaik eredményét értékes segédeszközeik gyártásában, melyek emberek milliói számára tették lehetővé hiányzó fogaik megfelelő pótlását.”

Ovaj website koristi kolačiće za poboljšanje vašeg iskustva. Kolačići koji se koriste služe isključivo u svrhu neometanog rada website-a.